//Miskolc iskolái

Miskolc iskolái

Az észak-magyarországi régió legnagyobb városának legrégebbi iskolája már a 15. században elindult. A Földes Ferenc Gimnázium ugyanis két, több évszázados múlttal rendelkező intézmény összevonásával jött létre. Később, a fiúiskolák mellett az 1800-as években már az első leányintézmények is működésükbe kezdtek. De mi a helyzet Miskolc iskoláival manapság? Most minden kiderül! 

Miskolc iskolái és egyeteme

Az itt található felsőoktatási intézmény még a fiatalabb generáció tagjának számít, ugyanis az alapításáról az 1949-es törvény rendelkezett. Nagyobb bővülésnek az 1980-as évektől kezdve volt lehetősége, ekkor több új kar is elindult. Zeneoktatás itt is folyik, amelynek egyik legfontosabb épülete a zenepalota. 

Miskolcon jelenleg 35 általános iskola és 22 középfokú intézmény található, illetve természetesen az említett egyetem. Másik két fősuli a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata, illetve a Logos-Hungary Keresztény Főiskola. 

Diósgyőri Gimnázium

Az 1917-ben Ungvárról a megyeszékhelyre települt intézmény egy továbbtanulást lehetővé tévő nyolcosztályos oktatási helyszín volt. Egy időben, a két világháború alatt Kassán működött, majd 1945-ben költözött ismét vissza a településre. Ennek köszönhetően az 1950-es tanév már ismét Magyarországon kezdődött meg. Jelenleg az alábbi osztályok működnek:

  • Emelt szintű angol nyelvi képzés
  • Emelt szintű angol nyelvi képzés előkészítő évfolyammal
  • Emelt szintű német nyelvi képzés előkészítő évfolyammal
  • Emelt szintű testnevelés
  • Általános tantervű képzés

A gimnázium tehát nagy hangsúlyt fektet az idegen nyelv oktatására és a sportosztályra egyaránt. Emellett, aki még is ide szeretne járni, de egyik sem fogja meg igazán, annak rendelkezésére áll a hagyományos oktatás, ahol minden tudást megszerezhet ahhoz, hogy sikeresen felvételizhessen a választott egyetemre. 

Földes Ferenc Gimnázium

Az oktatási intézmény rendkívül hosszú múltra tekint vissza. Pedig az épületet az 1915-ös évben még katona célokra is lefoglalták, így a tanítás átköltözött a Polgári Kaszinóba. Mivel azonban a tanárok egy része is bevonult, így az osztályokat összevonták, az órák számát pedig jelentős mértékben lecsökkentették. 

Azóta azonban számos lehetősége van a fiatal diákoknak, hogy itt készülhessenek fel az egyetemi életre. Jelenleg az alábbi tagozatok közül választhatnak:

  • Fizika
  • Kémia
  • Biológia
  • Hat évfolyamos képzés
  • Speciális matematikai tagozat

Emellett természetesen diákönkormányzat is működik, illetve számos szakkörön is részt vehetnek. A tehetséggondozó középiskola tehát minden érdeklődő fiatalt szeretettel vár, aki szeretne nevesebb egyetemre felvételt nyerni.

Az általános iskolák kínálata

Természetesen nemcsak felsőbb képzések folynak a városban. Itt találhatóak az alábbi általános iskolák is, amelyek közül bármelyik szóba jöhet, ha valaki megfelelő oktatásban szeretné részesíteni a gyermekét:

  • Bársony János Általános Iskola
  • Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola
  • Avastetői Általános Iskola és AMI
  • Bulgárföldi Általános Iskola
  • Herman Ottó Általános Iskola és AMI